Ahogy a vallás modern, akadémikus definíciója is szükségesnek találta a régebbi definíció kitágítását olyan vallási viselkedés-, gyakorlat- és meggyőződéstípusokra, amelyek túlmennek a nyugati monoteisztikus tradíciók határain, úgy a modern, akadémikus definíciónak a „vallási imádat” értelmezésében szintén túl kellett mennie a nyugati felfogáson, és magába kellett foglalnia a vallási és szellemi élet keleti tradícióinak gyakorlatait.
Történelmi és globális szempontból a vallás tanulmányozója az „imádati viselkedés és cselekvés” széles tartományával találkozik. A bennszülött népek kozmikus vallási tradíciói az imádati tevékenységeket a természet és a Teremtő kozmikus ritmusaihoz igazították. Jóformán a közösség minden tettét – a vadászattól a növényültetésig, a születéstől a halálig – rituális vagy imádati tevékenység előzte meg. A Nyugat történelmi vallási tradícióiban az ima és a rituálé az imádatot folytató közösség központi cselekedetei. Az imádatba tartozhat az Allahról való megemlékezés napi ötszöri imában, a Jahvéval való szövetség felidézése a szent napokon, valamint „Krisztus testének” felmutatása a római katolikus hit napi miséin. A Kelet tradícióiban vallási imádat lehet akár a jógi csendes meditációja a Himalájában, akár az égbe öltözött dzsainok ismétlődő kántálása egy „tökéletessé vált lélek” képe előtt, akár a kimunkált sintó rituálék a „kamik” jelenlétében, amelyek jelen van minden vízcseppben vagy falevélben, akár a tibeti buddhisták – akik tagadják a Teremtő isten képzetét – egész hetes „kántálás és ima” szertartásai. A vallás modern tanulmányozói kezdik úgy tekinteni, hogy a vallási imádat általában olyan vallási cselekvéseket jelent, amelyek segítik a láthatatlan Szenttel való kapcsolatot vagy a hozzá való igazodást. Globális és történelmi szempontból ez sokféle cselekvést és viselkedést foglal magába.
A Szcientológia Egyházon belül széles körű vallási imádati tevékenységet találunk; olyan cselekedeteket, amelyek a Szenttel való kapcsolat és a hozzá való igazodás előmozdítását szolgálják. Ezek megtalálhatók a (fent leírt) auditálási tevékenységükben és képzésükben. Az auditálás az a gyakorlat, amely elvisz „precleartől” „Clearig” és azon túl; a Szcientológiában ez a módja az önmagunkra mint halhatatlan lényre – a thetánra, erre az észrevétlen dimenzióra, amely a vallási élet tárgya – vonatkozó tudatosság előmozdításának. Ugyanilyen fontos a Szcientológiában a képzés gyakorlata. Auditálással az ember szabaddá válik; képzéssel szabad marad, és megtanulja, „hogyan érje el a célt, az állapotok javítását az életben”.
Ahogy már jeleztük, a vallási imádat formái egy adott vallási tradícióban összhangban vannak az arra vonatkozó tapasztalatukkal, hogy mi is szent és/vagy végső. A Szcientológia számára a képzés az a tevékenység, amely képessé teszi az embert arra, hogy végighaladjon a nyolc dinamikán a nyolcadik dinamika, a Végtelen felé. A Szcientológiában a képzés se nem véletlenszerű, se nem szimpla „tanulás”. Inkább egy precíz sorrend szerinti haladás egyéni tempóban, egy úgynevezett „ellenőrzőlap” alapján, azzal a céllal, hogy az ember nélkülözhetetlen tudást szerezzen, valamint képességet arra, hogy ezt a tudást a mindennapi életben alkalmazza. A Szcientológiában többfajta tanfolyamot kínálnak, a bevezetőktől kezdve „a thetán végső képességeiről szóló tudást” tartalmazókig.
A vallási imádati tevékenység ismerősebb formái a közösségi rituálékban találhatók, amelyekre akkor kerül sor, amikor a szcientológusok szertartásokra és ceremóniákra gyűlnek össze. A Szcientológia irodalma olyan szertartásokat és rituálékat tartalmaz, amelyek az életciklus nagyobb eseményeit jelzik: a születést, a névadást, a házasságot és a halált. A szcientológus közösség szemlélete szerint ezek a szertartások és rituálék az élet ezen eseményeit az élet szent mélységeivel kötik össze. (Lásd L. Ron Hubbard, The Scientology Religion, London, 1974, ahol megtalálható néhány szertartás és rituálé leírása.) A Szcientológia ezen életciklus-rituáléinak analóg megfelelői jóformán minden más vallási tradícióban megtalálhatók. Ilyen rituálék szentesítik azt a meggyőződést, hogy az emberi élet hozzá van kötve észrevétlen, szellemi dimenziókhoz, amelyeket – ha az emberi élet teljességének és beteljesülésének elérése a célunk – fel és el kell ismerni.
A vallási imádat cselekedetei lehetnek egyéniek és közösségiek is. Ez valószínűleg az imával kapcsolatban a legnyilvánvalóbb, de igaz a meditációs cselekedetekre és a spirituális tanokra is. Akár az egyedül imádkozó szufiról van szó, akár a másokkal együtt forgótáncot járva imádkozóról, mindenképpen imádati tevékenységgel van dolgunk. Akár egyedül mélyed meditációba a buddhista a hegyoldalban, akár másokkal együtt egy szútrát kántálva, mindenképpen imádati cselekedetekkel állunk szemben.
[A] Szcientológiában, mint a felismerést hirdető keleti tradíciókban, az egyéni erőfeszítés a központi. A teljes szellemi szabadság felismerésének, illetve a felé való haladásnak a folyamata a Szcientológiában auditálást és képzést jelent.
A Szcientológiában találkozunk a vallási imádat mind egyéni, mind közösségi cselekedeteivel. Azonban a Szcientológiában, mint a felismerést hirdető keleti tradíciókban, az egyéni erőfeszítés a központi. A teljes szellemi szabadság felismerésének, illetve a felé való haladásnak a folyamata a Szcientológiában auditálást és képzést jelent. Ennek analógiája a keleti tradíciókban a „guru-tanítvány” viszony. A „guru-tanítvány” viszonyban a fő imádati cselekedetek belső tettek, amelyek a hinduizmusban előmozdítják az atman, a lélek – ami egyben a Végső – felismerése felé tett lépéseket. Ezek a belső mozgások bizonyos külső cselekvésekkel kapcsolódhatnak össze, mint például jógaállások vagy légzési technikák, vagy akár bizonyos belső cselekvésekkel is, mint amilyen egy kép vizualizálása. Ezek a belső szellemi mozgások rövidebb vagy hosszabb időszakokra terjedhetnek ki, és részei a hívő imádati tevékenységének. Sok keleti tradícióban az egyén szellemi életben való növekedésre irányuló aszketikus és meditatív képzési és fegyelmezettségi cselekedetei sok hónapra vagy évre is kiterjedhetnek, vagy lényegi egyedüllétet is előírhatnak, miután a mester megadta az irányítást. Bár a gyakorlatot egyedüllétben végzik, a közös meggyőződések, a hitek és a közös tettek révén az összekapcsolódik egy közösség életével. A Szcientológiában ez a helyes kontextus az auditálásra és a képzésre, ahol a vallási tanácsadó és a személy közötti kapcsolat kulcskérdés. Itt megint felfedezhető a párhuzam a keresztény kolostori tradíciók szellemi vezetőjével, a protestáns tradíciók lelkipásztorával, a hindu tradíciók gurujával és a tibeti buddhista tradíciók lámájával.
A Szcientológiában ezek az auditáláshoz és képzéshez kötődő belső és spirituális cselekedetek, amelyek az ember szellemi természetének feltárását segítik, a vallási tudás és képzettség gyarapításával is összefüggnek. A Szcientológia kontextusában ez elsősorban L. Ron Hubbard Dianetikáról és Szcientológiáról szóló Írásainak és felvett előadásainak tanulmányozását jelenti. (De magába foglalja az általa megalkotott tanfolyamokat is, valamint az általa írt és rendezett filmeket.) A szellemi gyakorlat és az írástanulmányozás összekapcsolása megint csak megtalálható több tradícióban. A klasszikus hindu jógi egyidejűleg gyakorolja az önmegtartóztatást, és olvassa a Védákat. A jámbor mohamedán olvassa a Koránt, és megtartja a nappali böjt hónapját. E tevékenységekről azt tartják, hogy megerősítik egymást a szellemi ösvényen.
Következtetés: A Szcientológia gyakorlatára és tevékenységére vonatkozó fenti áttekintés alapján azt a következtetést vonom le, hogy a Szcientológia igenis foglalkozik vallási imádati tevékenységgel a vallási imádati helyeken, az imádat modern vallástudományi értelmében. A szcientológusok tevékenységei, amelyeket a vallási imádati helyeiken végeznek, beleesnek az emberiség vallási életén belül megtalálható sémák és gyakorlatok tartományába.
M. Darrol Bryant
1994. szeptember 26.
